P. Mobil

Asszony kell!

 

1975 a P. Mobil nagy korszakának kezdete. Már azok a később legendássá váló zenészek állnak a gitárok mögött és a mikrofonnál, akik majd sikerre viszik a bandát. Sorban írják a saját számokat, egyre kevesebb a feldolgozás a koncertprogramban, egyre több a fellépés, beindul a vidéki turnézás és lassan megtelnek rajongókkal a művházak. Ebben a mindenféle értelemben potens korszakban, valamikor 1975 első felében született meg az Asszonyt akarok, Bencsik Samu „tollából”. Íme egy korai változat.

Asszonyt akarok

 

Éjszakánként hánykolódom,

Aludni sem hagy,

Fejem töröm, forgolódom,

Agyam cserbe hagy.

Nem tudom, hogy miért van ez?

A forró vágy hevít,

Elérni az egyetlen jót

Az talán segít.

 

Igen, asszonyt akarok,

Asszony kell nekem

 

A kissrácnak kívánsága

Mindenáron az,

Hogy egy jó csúzlija legyen

Ettől lesz ő nagy

Mért ne kívánhatnék én is

Olyat, ami szép,

Szétrobbanok, elepedek,

Jaj, úgy szeretném.

 

Egy, asszonyt akarok

Asszony kell nekem

 

Meleg száj, forró vér

Asszony kell nekem

Tudtam azt egy asszony lesz

A végzetem

Minden éjszakámon már csak erre gondolok

Asszonyt kívánok oly rég mint

Ár a vad folyót

 

A kissrácnak kívánsága

Mindenáron az,

Hogy egy jó csúzlija legyen

Ettől lesz ő nagy

Mért ne kívánhatnék én is

Olyat, ami szép,

Szétrobbanok, elepedek,

Jaj, úgy szeretném.

 

Egy, asszonyt akarok

Asszony kell nekem

 

Meleg száj, forró vér

Asszony kell nekem

Tudtam azt egy asszony lesz

A végzetem

Minden éjszakámon már csak erre gondolok

Asszonyt kívánok oly rég mint

Ár a vad folyót

 

Meleg száj, forró vér

Asszony kell nekem

Tudtam azt egy asszony lesz

A végzetem

Minden éjszakámon már csak erre gondolok

Asszonyt kívánok oly rég mint

Ár a vad folyót

 

Hamar állandó darabja lesz a koncertprogramnak és néhány kivételtől eltekintve szinte mindig játsszák. Csak 1978 őszén van egy rövidebb időszak, amikor nincs műsoron, ami a Láng Művházas felvételre való készüléssel magyarázható, abban a pár hónapban inkább azt a programot gyakorolták élesben is. A 70-es években készült P. Mobil demók közül az egyik sessionben szerepel az Asszonyt akarok, íme az 1976-os felvétel.

 Egészen Vikidál Gyula kilépéséig nyomják a dalt, de utána Tunyóval már csak elvétve kerül elő, és akkor is egy-egy újabb változatot játszanak, ugyanis Lóránt sosem volt 100%-osan megelégedve vele. Íme egy Tunyós felvétel még az eredeti zenei alappal, de már a lemezes szöveg 90%-ával, eltérés pl: Nagy lakásban el fog férni →← Dupla ágyban el fog férni.

Bencsik és Cserháti távozása pedig már remek alkalom, hogy eltemessék végleg ezt a változatot. Tehát újragondolták és valamelyest újraértelmezték a régi témát a friss tagokkal, Zefi régi/új zenéjére (eredetileg az alapötlet egy SOS dal volt) pedig Lóránt megírta a végleges szövegváltozatot. Az 1980 végén átalakuló P. Mobilnak ez az egyik első teljes közös szerzeménye és ’81 tavaszán már játsszák is, íme a jól ismert dal, de még mindig változókorban:

Asszonyt akarok!

 

Lehet szőke, lehet szép

Lehet festett, mint egy kép

Lehet barna, lehet kék

Varrjon, mint egy varrógép.

 

Lehet okos, mint egy férfi

Dupla ágyban el fog férni

Lehet csendes, mint a sír

Mindent megkap, amit kér

Asszonyt akarok, asszony kell nekem!

 

Meleg száj, tiszta ing – asszony kell nekem!

Minden délben jó ebédet ő főz majd nekem

És ha este nem lesz fáradt, hozzábújhatok

Megáld majd egy szép gyerekkel,

’Ki olyan mint én vagyok.

 

Lehet hideg, mint a tél,

Folyhat benne török vér

Tőlem lehet harisnyás

Úrinő vagy iskolás

Asszonyt akarok, asszony kell nekem!

 

Meleg száj, tiszta ing – asszony kell nekem!

Minden délben jó ebédet ő főz majd nekem

És ha este nem lesz fáradt, hozzábújhatok

Megáld majd egy szép gyerekkel,

’Ki olyan mint én vagyok.

 

1981 tavasza más szempontból is jelentős korszak a zenekar pályáján, ugyanis ekkor realizálódott, hogy elkészíthetik a régóta csak áhított első nagylemezüket. Az amúgy is bizonyítási vágyban égő zenekar ezzel megtöbbszörözött erővel vetette bele magát a kreatív munkába és írták a lemez anyagát. Természetesen az Asszonyt akarok is felkerült az ősszel megjelent korongra, íme.

A koncerteken biztos ponttá vált a szám és a mai napig kötelező darab lett belőle. 1982 elején Lóránt reagálva a P. Box névválasztására egy frappáns reggie-be ágyazva teszi fel a kérdést: Kié a nagy P? Ezt a kis közjátéknak számító szösszenetet mindig az Asszonyt akarok előtt játszotta a zenekar és egyfajta kapcsolt része lett annak. Íme a BS avató koncertről ’82 februárjából egy felvétel:

 

Mondd meg kié a nagy P?

 

Egyszer hülyeségből elkészítette a zenekar a dal férfi változatát is, amivel a szám első koreográfiája is megszületett. A férfiasra átírt szöveget tulajdonképpen Lóránt „énekli” mondja a reggie-re. Íme egy 1985-ös rádióközvetítés felvétele, a zenekar utolsóelőtti fellépéséről a BS-ben rendezett magyar Live Aidről (Mondd mit ér egy falat kenyér).

Az Asszonyt akarok is a koreográfiával kísért dalok sorába tartozik. Valamikor a 70-es 80-as évek fordulóján született meg az alapötlet, hogy a Lóránt egy kendővel a fején egy kis performance-t ad elő, mint asszony, ennek a továbbfejlesztése lett valamikor 1985-ben, hogy a Lóránt teljesen nőnek öltözik és tűsarkúban, bikiniben kelleti magát hozzá, hozzádörgölőzve minden zenészhez a színpadon.

Szintén 1985-ben volt még jelentős esemény, úgymint a később legendássá váló vízi turné. Ez arról szólt, hogy a zenekar a Dunán egy hajó fedélzetén nyomta a Rock and Rollt, míg a közönség a parton verődött össze és élvezte a zenét, többek között Győrben, Komáromban és Baján volt ilyen extra buli. A turné több állomásán Nagy Feró volt a vendég, íme egy közös Asszonyt akarok a VIT hajóról, Baja magasságából.

Az Örökmozgó újraaktivizálódásakor műsoron van az Asszonyt akarok és azóta is folyamatosan. Íme a Fradi pályás felvétel.

Az 1999-ben készült Színe-Java című lemez ezt a számot is megidézi a billentyűk elhagyásával, csak a gitárokra hagyatkozva. Íme.

Mint már említettem ’85 környékén már született a dalhoz egy pikáns koreográfia, de szerintem Lóránt tökéletesen tudja, hogy egy nőnek bizonyos kor után már nem illik a bájait mutogatni nagyközönség előtt, így átalakult a műsor. Bár továbbra is nők vannak a színpadon, de legalább már igaziak! Tehát az Asszonyt akarok mai koreográfiája igen látványos (férfiaknak mindenképpen), ugyanis a zenekar meginvitálja a színpadra a közönség hölgy tagjait egy kis „riszára” a színpadra. Ezt követően Lóri monológba kezd, melyhez a zenei aláfestés továbbra is a Mondd meg kié. Lóránt elmeséli az „Élt egyszer egy öreg Schuster” című mesét, aminek az egyszerű summája, hogy a férfiemberben kavargó hiányzó érzést (vágyat) csak egy asszony képes csillapítani, tehát: „Asszony kell, asszonyt akarok” és szól a dal. A vállalkozó kedvtől és az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függő számú nő között játssza végig a zenekar a számot. Íme egy bizonyíték a 2000-es Gastroblues fesztiválról, aminek további érdekessége még, hogy a rövid ideig a zenekarban billentyűzött Fogarasi János játéka is hallható itt.

Az Asszonyt akarok egy olyan monolit a P. Mobil műsorában, hogy jöhettek mehettek zenekari tagok ez a dal a műsorban volt és van is. Tehát a Rudán-Póka érától a Baranyi-Póka évekig és a jelen P. Mobilja is műsoron tartja, talán manapság a sok újdonság miatt ritkábban kerül elő, de nincs elfelejtve. Íme az Asszonyt akarok mai formája.

Az Asszonyt akarokkal kapcsolatban mindenképpen meg kell még említeni, hogy a szám nem egy önálló darab, hanem egy trilógia első része. „A második rész a Szívpörkölt, arról a szituációról, amikor már elvetted a csajt, hogy akkor mi a helyzet”, a Drága Arankám, „a harmadik rész pedig arról szól, amikor abbahagyod a zenélést, és polgárként élsz.” (Schuster Lóránt MHH 1998/6. 68.o.) Sokáig csak tervben volt a negyedik rész, anno 2002-2003. környékén Lóri több helyen nyilatkozta, hogy Nyomjad Papa! címmel készül a folytatás, de sok más mellett sajnos ez sem valósult akkor meg. Azóta tudjuk, hogy a Nyomjad Papa! elkészült és 2014-ben az új P. Mobil nagylemezen látott napvilágot, de mégsem a fenti sorozat negyedik részeként. A negyedik rész megtisztelő szerepét a szintén új dal a Szexrabszolga nyerte el, mert Lóri úgy gondolta ez a folytatás az igazi: „Az Asszonyt akarokkal kezdődő sorozatba illeszthető, (…). Címével ellentétben nem a szexről szól, a szöveg is evés-ivás hasonlattal indul. És nemcsak a kajára vagy a szexre vonatkozik, hanem általánosságban minden másra. Ez a történet arról szól, hadd legyek, aki vagyok, hadd csináljam azt, amit szeretnék, és akkor, amikor szeretném.” (http://mno.hu/grund/farkasok-de-nem-nagyvarosiak-1252308)

Ötödik részről egyenlőre nincs szó, de mindenki jól tudja, hogy ez egy véget nem érő történet, mert „Asszony kell, asszonyt akarok!”

 

Asszonyt akarok 1975

Zeneszerző: Bencsik Sándor

Szöveg: Schuster Lóránt

 

Megjelenés:

Heavy Medal 2003

 

Asszonyt akarok 1981

Zeneszerző: Zeffer András

Szöveg: Schuster Lóránt

 

Megjelenés:

Mobilizmo - 1981/2003

Stage Power - 1993

The worst of P. Mobil - 1994

A legrosszabb koncert VHS - 1994

Színe-Java - 1999

Múlt idő 1. 1973-1984 - 2003 (Örökmozgó lettem könyv CD melléklete, official bootleg)

Magyar Fal 2CD+DVD - 2004

Örökmozgó lettem I-II. DVD - 2009 (A P. Mobil „legrosszabb” koncertje/Népstadion koncert)

A 4 rock tenor DVD - 2009

Magyar fal DVD - 2009

Magyar fal 1983-special DVD - 2011

Kopaszkutya koncert 1981 - 2012

Miskolci Kocsonya 2CD - 2012

Kaposmérő 2006 DVD - 2014

Bejelentkező űrlap

Látogatók

Ma 267

Tegnap 232

A héten 1230

A hónapban 3542

Összesen 391071

Jelenleg 64 vendég és nincs regisztrált felhasználó.

P. Mobil

Szeresd és oszd meg!