P. Mobil

Fegyverbe Magyarok!

 

1996. december 28-án játszotta utolsó koncertjét a P. Mobil tagjaként Kékesi Bajnok László, Tunyogi Péter és Zeffer András. A koncertet követően egy komoly vita pattant ki Tunyó és Lóránt között, ami egy régebb óta eszkalálódó másik problémával (P. Mobil 1-2 személyes haknifellépések diszkókban, alkohol) együtt az utolsó csepp volt a pohárban. Ezen halmazat folyományaként került ki a fenti három tag a zenekarból, aztán jött a jól ismert „Blikkes akció” az ominózus áthúzott Babolcsai nénis képpel és a szintén jól ismert kavarás, de a zenekar „Ment tovább!”

Lóránt csökönyösségét és elszántságát misem példázza jobban, mint hogy a történtek ellenére terveihez tűzön-vízen át tartotta magát és a ’96 évzáró koncerten is hirdetett Kopaszkutya folytatásába vetette bele magát. A háttérben, komoly előkészületek folytak, a filmbeli zenekarból Póka Egonnal, Deák Bill Gyulával dolgoztak a filmzenén, kiegészülve Sárvári Vilmossal és Rudán Joe-val. A zene 1997 őszére el is készült, a télen pedig már stúdióztak az anyaggal (Kutyából szalonna) és csak a sors hozta úgy, hogy a filmbeli zenekar lett az életben is a P. Mobil. Ekkoriban óriási húzás volt a bandában, írták az új számokat, erős bulikat nyomtak, de csakhamar megtorpant az Örökmozgó. Lóránt közéleti szerepvállalása, belefolyása az országos politikába egyre komolyabbá vált, amit Póka Egon és Németh Gábor nem tolerált és elváltak útjaik, sőt Deák Bill Gyulát is elriasztotta az együttműködéstől egy külső hang.

Csak 1999-re rendeződtek újra a sorok. A kreatív csapat ismét összeállt: Póka, Sárvári, Schuster és Rudán Joe személyében. Sajnos csak egy újrajátszott dalokat tartalmazó válogatáslemezre futotta erejükből a kezdeti lendületből. 2001 végétől még volt egy komoly nekibuzdulás, hogy új anyagot készítsenek, aminek kézzelfogható eredménye csak a Hol voltál King Kong című dal volt, és egy lemezcím: Vesszen a világ! Ettől fogva a P. Mobil egészen 2009 nyaráig csak hitegette a rajongótábort az új lemezzel kapcsolatosan. Állítólag átok ült a zenekaron, mert hol az énekes állapota, hol a technika ördöge, hol az ötletek minősége, vagy éppen szövegi tartalmak miatt hiúsult meg a munka. A hosszúra nyúlt impotens korszakot az énekes váltás szakította meg, mert mindenki érezte, hogy kell valami újat mutatni Baranyi Lászlóval közösen. 2008 elején ifj. Tornóczky Ferenc témájából megszületett a Fegyvert veszek című opus, ami a Mobileum lemez alkotó folyamatának első állomása is lett.

A szám alapötlete már egy többéves gondolat volt, ami a Lórántban megfogalmazódott, de csak nem akadt hozzá megfelelő zenei téma. Egy 2004-es felvétel tanúsága szerint, a későbbi Fegyvert veszek szövegi magva már ekkor létezett. Íme.

Azonban a szöveg és a zene végleges formába öntése csak jó három évvel később 2008 tavaszán kezdődött el. Április 26-ra, Baranyi Lacika bemutatkozó koncertjére összeállt egy koncertképes változata a dalnak, ami még szövegében és felépítésében is eltér a lemezes változattól, de az ősbemutató megtartható volt. Íme a szám második előadása.

Fegyvert veszek

 

Nem eszem többet és nem kell a víz

Nincs nálam kártya és papírpénz

A fejemben rend van a kezem tiszta

Ölésre öltöztem nem jövök vissza

 

A fogorvos sem ismer rám a nagy tánc után

Én leszek az összes csatornán a holnapi hír

 

Eladok mindent és fegyvert veszek,

Ezüstből öntött töltényeket

Addig lövök, addig megyek,

Míg a kezedben nem tartom a szívedet

 

Megteszem a feketét, a pirosat,

A párost és a páratlant.

Csak egyszer veszítek, de akkor mindent,

Előtte megnézem az utolsó filmet

 

Nemzetközi harcok és arcok

Amit kaptam ti is megkaptátok

Keresztet vetek csillagot aratok

Minden oldalon én vagyok én vagyok

 

A fogorvos sem ismer rám a nagy tánc után

Én leszek az összes csatornán a holnapi hír

 

Eladok mindent és fegyvert veszek,

Ezüstből öntött töltényeket

Addig lövök, addig megyek,

Míg a kezedben nem tartom a szívedet

 

Az előbbi felvételnek több érdekessége is van a szövegben lévő néhány szavas eltérésen túl, egyrészt Lóránt szövegmondós része pl még énekelve hangzik el, másrészt a „Megteszem a feketét, a pirosat…” kezdetű versszak kimarad (tévesztést nem érezni), holott a hat nappal korábbi ősbemutatón pedig megvolt ez a verze is. Lásd az első bemutatón, Jászfelsőszentgyörgyön készült képet (by Dzsugi).

A Lóránt szokta mondani, hogy ha egy számnak meg van a végleges refrénje meg a verzéje, akkor jön a művészet, hogy hány refrén legyen, hol legyen a szóló, milyen bridge legyen és a többi. Itt is ez volt a helyzet és a P. Mobilra mindig is jellemző volt, hogy közönség előtt teszteli az új számokat, így lehettünk tanúi ezeknek az apró változásoknak.

Viszonylag hamar, a nyár elejére megszületett a Fegyvert veszek majdnem végleges verziója. Zenéjében már a lemezes változatot mutatja, csak szövegében fedezhető fel néhány szó vagy szótag eltérés. Íme.

A 2008-as év sokban idézte a 70-es évek közepét a P. Mobil szempontjából. Billentyű nélkül játszottak csakúgy, mint akkoriban, hosszú évek óta nem volt lemezük csakúgy, mint akkoriban, demófelvételt készítettek csakúgy, mint akkoriban. A Fegyvert veszek az egyetlen újkori P. Mobil dal, amiből komolyabb demófelvétel készült (és széles körben el is terjedt). Ennek több oka volt, először is csaknem tíz éve semmilyen stúdiófelvételt nem készített a zenekar, továbbá az új énekessel vissza akarták hallgatni magukat stúdiós körülmények között és nem mellesleg promóciós célokra is jól felhasználható volt a felvétel. Utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy több száz rádióállomásnak postázta el a zenekar a Fegyvert veszeket. Íme a demó, amit Egonnnál a Kőbányai zenei stúdióban rögzítettek.

Fegyvert veszek

 

Nem eszem többet, és nem kell már víz.

Nincs nálam kártya se készpénz.

A fejemben rend van, a kezem tiszta,

Ölésre öltöztem, nem jövök vissza.

 

bridge: A fogorvos se ismer rám, a nagy tánc után.

Én leszek az összes csatornán, a holnapi hír.

 

refrén: Eladok mindent és fegyvert veszek,

Ezüstből öntök töltényeket.

Addig lövök, addig megyek,

Míg a kezemben nem tartom a szívedet.

 

Megteszem a feketét, a pirosat,

A párost és a páratlant.

Csak egyszer veszítek, de akkor mindent,

Aztán megnézem az utolsó filmet

 

Képernyőkímélő arcok

Amit kaptam, ti is megkapjátok.

Keresztet vetek, és csillagot aratok,

Mind a két oldalon, én vagyok, én vagyok.

 

Itt kell még megjegyezni, hogy a felvételen még Németh Gábor játéka hallható, nem úgy mint a Mobileum lemezen, ahol már utódja, Szakadáti Mátyás ült a dobok mögött.

Kicsit visszakanyarodva a Fegyvert veszek szerepére a P. Mobil történetében, nem mehetünk el amellett, hogy majdnem ugyanolyan mostohagyermekké vált mint a Hol voltál King Kong. A dal megszületését követően ismét beállt az agónia a zenekarban és leállt a kreatív munka. Állítólag ha nem sikerült volna lemezszerződéshez jutni és nincs komoly határidő, akkor még mindig várhatnánk a Kutyából szalonna utáni következő lemezt. Még így is csaknem fél évnek kellett eltelnie, hogy újra lüktetni kezdjenek a zeneszerzői vénák és elkészüljön a következő szám: a Gyöngyök és disznók.

A lemezkészítés idején -2009 tavaszán- kétség kívül a Fegyvert veszek volt a legkiérleltebb darab, ami hallatszik is a felvételen és a szólók minőségén. Íme a lemezverzió, már Szakadáti Mátyás dobjátékával.

A Fegyvert veszek, mint új szerzemény hamar bebetonozott darabja lett a koncertprogramnak, a 40 éves jubileumi nagykoncerten a Bozsik Stadionban is elhangzik és évekig kirobbanthatatlan darab volt. Íme egy 2009-es felvétel.

2009. szeptember 26-án Göncön ért véget a Mobileum turné és vele a P. Mobil aktuális felállása. Távozott a zenekarból Póka Egon, Tornóczky Ferenc és Szakadáti Mátyás, aminek következtében újra kellett alapozni a zenekart. Az új felépítésű P. Mobil visszatért a legsikeresebb korszakot meghatározó szerkezethez, egy gitárral, billentyűvel. Az orgonánál Papp Gyula foglalt helyet, a doboknál Szebelédi Zsolt, míg a bőgőt Tarnai Dániel vette kezelésbe. Ez azt is jelentette, hogy a Mobileum lemezt át kellet hangszerelni egyszólamú gitárra és be kellett illeszteni a billentyűt is a képbe. Ahogy az összes többi szám úgy a Fegyvert veszek is megkapta a maga billentyű szőnyegét. Íme.

2012-ig végig műsoron volt a dal és még ez évben hivatalosan is megjelent a Miskolci kocsonya című dupla koncertlemezen ez a változat, íme.

Az elmúlt 3 évben többnyire csak különleges alkalmakkor, tematikusan összeállított programokba fért bele a Fegyvert veszek, de továbbra is műsoron tartják, ahogy lassan az egész P. Mobil életművet.

FEGYVERT VESZEK!

UGYANITT MINDEN ELADÓ!

 

Zeneszerző: ifj. Tornóczky Ferenc

Szöveg: Schuster Lóránt

 

Megjelenés:

Fegyvert veszek (Rádiós maxi) - 2008

Mobileum - 2009

Mobileum 40 - 2009

Bozsik Stadion DVD - 2009

Mobileum 40+ Special - 2009

Miskolci Kocsonya - 2012

Bejelentkező űrlap

Látogatók

Ma 267

Tegnap 232

A héten 1230

A hónapban 3542

Összesen 391071

Jelenleg 69 vendég és nincs regisztrált felhasználó.

P. Mobil

Szeresd és oszd meg!