P. Mobil

Ide lőjetek!

 

A P. Mobil első korszakának hozott öröksége volt a Gesarol átjáró ház jellege, ami alkotói ténykedésükre is rányomta bélyegét. A tagok korából adódóan többször a Honvédség, vagy az „egészséges” fiatalkori egoizmus, hatalmi villongások, szakmai felkészületlenség, esetleg a nem megfelelő hozzáállás vezetett a sorozatos tagcserékhez. Csak 1974 végére, 1975 elejére alakult ki egy viszonylag állandó felállás. Ez volt a Bencsik-Kékesi-Pálmai-Schuster-Vikidál kerettel kiálló csapat, amihez később csatlakozott Lengyel Gábor, Bencsik katonaidejére, (eleinte) kisegítő jelleggel. A hullámok elültét jól mutatta, hogy sorra készültek az újabb és újabb saját dalok, de még nem a később jól bevált recept alapján (Bencsik-Schuster páros), hanem mindenki hozta az ötleteit. Így született akkoriban Vikidál két önálló szerzeménye (zene és szöveg is) közül az első, a Neked adnám a világot. A másik a Lőj rám! –e cikk tárgya- valamivel később készült, pontosan nehéz behatárolni, hogy mikor, mivel a korabeli felvételek bizonytalan dátummegjelölései merőben nagy szórást mutatnak, de az 1977 tűnik a legvalószínűbbnek. A legkorábbi felvétel, ahol még szöveg nélkül, kamunagollal játsszák, 1977 elejéről származhat, minden körülményt összevetve: setlista, konfok, szövegváltozatok, és a billentyű hiánya. Másik tény, ami 1977-re mutat, hogy Vikidál valamikor 1976 év vége felé lett újra a zenekar tagja, és nem mellesleg a Lőj rám! az 1977-ben futó „Alagút” program egyik darabja volt. Íme a kamuangolos változat, még billentyű nélkül.

A dal keletkezéséhez tartozik még két érdekes történet. Az egyik szerint, mikor a szerző megmutatta a zenekarnak a témát, felhúzott szemöldökkel hallgatták végig, mert erőteljes hatásokat véltek felfedezni benne. Míg a verze egy Deep Purple dalra hajazott, addig a refrén egy Crazy Horse (Neil Young zenekara) szerzeményre ütött. A másik történet pedig a dal szövegéről, vagyis pontosan a poénról, a Lőj rám! felkiáltás megszületéséről szól. Abban az időben a P. Mobil a Gemini együttessel ápolt jó kapcsolatot, különösen Várszegi Gábor basszusgitárossal, aki kitűnő szervező és hasonló menedzsertípus, mint Lóránt. Az egyik próbán ő is lent volt, ahol, ezt a számot gyakorolta a P. Mobil még szöveg nélkül és a refrén végén lévő kiállásra ő mondta be, hogy Lőj rám! és indult el a dal a vadnyugat irányába.

A Lőj rám!-hoz több szövegváltozat is született. Íme egy korai 1977-es felvétel az eredetileg megálmodott sorokkal és még mindig billentyűs hangszerek nélkül.

Lőj rám!

 

Életemben sose féltem

Mindig lenéztem a gyávaságokat

Hogyha baj volt jót nevettem

Nem kerültem el a súrlódásokat

 

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

Életemben szerény voltam

Mindig tiszteltem a barátságodat

Elárultál, jót nevettem

Megbosszultam minden árulásodat

 

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

Tanuld meg hát, semmit se kérdezz

Ne add olcsón drága büszkeségedet

De addig félre, vagy állj elém most

Két kezeddel védd meg olcsó életed

 

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Hogy baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

Cserháti Pityi színrelépésével 1977 nyárelőjén megkezdődött az addigi repertoár áthangszerelése és a Hammond beépítése a dalokba. Ez hol kisebb, hol nagyobb változások eredményezett. A Lőj rám! igazából csak egy egyszerűbb Hammond-szőnyeget kapott. Demó több is készült belőle az első 1978-ból való már billentyűvel, de még a régi szövegváltozattal, sőt Vikidál itt a második versszak helyett az elsőt énekli újra. Íme.

1978-ra olyannyira közkedveltté vált a Lőj rám!, hogy még az első nagylemezén is szerepeltetni kívánta a zenekar. Az LP anyagát a Láng Művházas koncertjük adta volna, de anno csak egy kislemez jelent meg róla és csak 1999-ben jött ki a teljes felvétel. Pedig a zenekar komolyan készült a koncertre; a megelőző hónapokban leginkább ezt a műsort játszották a koncertjeiken, és a legtöbb szám szövegét is átgyúrták, ekkor véglegesült a Főnix, A király, a Forma 1, a Vonat és nem utolsó sorban a Lőj rám! is. A koncert előtt az üres visszahangzó teremben, próbafelvételt tartottak és a Forma 1 mellett a Lőj rámot játszották el. Jól kivehető a hangzásbeli hasonlóság a próba és a koncert között és annyira együtt volt a csapat és a program, hogy csupán 3 másodperces differencia van a felvételek hossza között (nem a videók hosszára utalok, hanem a dalok tényleges hosszára.). A kislemezre eredetileg ezt a számot szánták, de a Hanglemezgyár nem kért a társadalmilag egészségtelen, devianciára hívogató című és szövegű dalból, pedig Vikidál ugye átírta a dalszöveget, majd az MHV megváltoztatta a címét Nem segít a szóra, végül az Utolsó cigaretta került fel a kislemez B oldalára. Íme a próbafelvétel, majd a koncertváltozat, mindkettő már az új szöveggel:

Lőj rám!

 

Kinn a prérin nevelkedtem

Vadnyugatnak hívták szülőföldemet

Iskolába sose’ mentem

Mindig kerültem a nyakkendősöket

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

 

Életemben sosem féltem

Ló és fegyver adta tudományomat

Whisky mellett, kocka kellett

Nem a könyvek adták társaságomat

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

 

Ha lesz egy ember, gyorsabb nálam

Őrá hagyom minden adósságomat

És lesz egy másik, gyorsabb nálam

Aki megfizeti tartozásomat

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere, állj elém és lőj rám!

 

’78 végén ’79 elején elkészült több másik szám mellett a Lőj rám! angol változata, Shoot me! címmel. Az angol fordításokat Galla Miklós követte el. Íme.

A Lőj rám! is a vizuális elemekkel megtámogatott számok közé tartozott, ahogy az összes, 1975-1977 között készült kortársa. A cél a western hangulat megteremtése volt, melynek érdekében eleinte két ember, ló jelmezben hergelte a nagyérdeműt, de egy kisebb balesetet követően új műsor készült. „Helyette megjelent viszont egy ágyú, fából készült, és egy 15 cm átmérőjű fagolyót lehetett kilőni vele. Sokáig működött, de egyszer beszorult a csőbe a golyó, ezért ki kellett vonni a forgalomból.” (Sárvári Vilmos - Örökmozgó lettem… 2003. Budapest) 1979. május 1-én a legendás Budai Ifjúsági Parkban Vikidál Gyula végső búcsút vett a P. Mobiltól, ahol a Lőj rám! is elhangzott, mégpedig ebben a formájában utoljára, ugyanis Bencsik Samu a koncertet követően nem sokkal javasolta, hogy vegyék le a repertoárról. Íme az utolsó alkalomról egy felvétel.

Így történt tehát, hogy a Lőj rám!-nak ez a változata (majdnem) teljes egészében megmaradt Vikidál számnak, Tunyó így nem is énekelte. Két évig egyáltalán nem játszották és csak 1981 tavaszán az új tagokkal, már új zenei alappal, de még a régi szöveggel tűzték műsorra. A következő felvétel ezt a félkész állapotot örökítette meg, ahol zenéjében már a lemezes változat hallható, igaz még egy érdekes ritmizálással, de még Vikidál utolsó szövegváltozatával, íme.

Az új zenét egyébként Zeffer András követte el, Lóránt pedig végül a refrént meghagyva új verzéket varázsolt hozzá: „Abszolút filmadaptáció, ami Patt Garrett és Billy, a kölyök történetéről szól. Szó sem volt arról, hogy a seriffé lett áruló párbajban ölte volna meg a másikat, hanem egyszerűen hátba lőtte. A két együtt indult barátról, akik később egymás ellenségei lettek, nem direkt módon lehet asszociálni Bencsikre és Cserhátira.” (http://mno.hu/grund/mobil-mobilizmus-nem-mobilizmo-1247788) Ebben a változatban vették lemezre még ’81-ben, igaz Billy a kölyök címen, ugyanis a lemezgyár ismét előhúzta a devianciát a kalapból és nem engedélyezte a Lőj rám!-ot. A stúdióváltozat érdekessége, hogy Tunyó Lórival „énekel” duettet. Íme a lemezfelvétel.

Lőj rám!

(Billy, a kölyök)

 

Ismersz engem, seriff Garett

Útonállok, úgy mint régen

Ismerlek jól Billy gyerek

A törvényt véded, az meg engem

Billy állj meg, fegyvert kézbe

Utoljára fordulj szembe

Kire lőjek, mondd meg, Garett

Barátra vagy ellenségre?

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

Mint az árnyék úgy követlek

Elkaplak majd Billy gyerek

Együtt jártunk, seriff Garett

Ismerem jól a trükkjeidet

Várlak, Garett, fegyvert kézbe,

Utoljára fordulj szembe

Kit kaptál el seriff, Garett

Barátot vagy ellenséget?

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

Mert ha baj van, nem segít a szó

Gyere állj elém és lőj rám!

 

1981-ben folyamatosan játsszák, de 1982-től egyre kevesebbet, ’83-ban pedig már csak ritka vendég a koncerteken, aztán teljesen el is marad.

Az 1994-es újrakezdéskor sem szavaznak a számnak bizalmat, olyannyira nem, hogy csaknem 10 évig nincs műsoron. Ekkor is csak egy különleges apropóból hangzik el 2003. november 21-én, Miskolcon, az 1973-as diósgyőri Popfesztivál 30. évfordulójára rendezett gálán. A rendezvény fő attrakciója az esti P. Mobil koncert volt, itt egyetlen alkalommal, immáron billentyűs hangszerek nélkül műsorra tűzték a Billy a kölyköt. Valószínű a különleges esemény sem hozta meg a kellő lelkesedést a szám irányában, mert további hat évet kellett várni, hogy újra és eleddig utoljára felcsendüljön. A 2009-es „3 Csapás” koncertsorozat második összejövetelére kérte a Lőj rám!-ot a zenekartól egy fórumozó, akinek teljesítették kívánságát és eljátszották a dalt.

A 2010-ben újjászerveződött P. Mobil mára lassan „felzabálta” teljes életművét, mert néhány daltól eltekintve szinte mindet műsoron tartja vagy, időről-időre előveszi. Sajnos a Lőj rám! azt a szűk kört gyarapítja, amire még nem került sor, de jó eséllyel Billy, a kölyök valamikor még felbukkan a színpadon, és akkor hangosan fogjuk követelni tőle, hogy: Lőj rám!

 

Lőj rám! 1977

 

Zeneszerző: Vikidál Gyula

Szöveg: Vikidál Gyula

 

Megjelenés:

Az Első nagylemez ’78 - 1999/2009

Heavy Medal - 2003

Honfoglalás - 2003 (angol változat)

_____________________________

Lőj rám! (Billy, a kölyök) 1981

 

Zeneszerző: Zeffer András

Szöveg: Schuster Lóránt

 

Megjelenés:

Mobilizmo - 1981/2003

Stage Power - 1993

Bejelentkező űrlap

Látogatók

Ma 9

Tegnap 252

A héten 622

A hónapban 4493

Összesen 376195

Jelenleg 46 vendég és nincs regisztrált felhasználó.

P. Mobil

Szeresd és oszd meg!